POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
witch1

Új Doctor Who 11.8

Az új Doctor Who sorozatról részenként

11.8 The Witchfinders (A boszorkányfürkészek)

A középkorban a boszorkányságot bárkire rá lehetett fogni, és ennek okán bárkit kivégeztek aki valamiért kicsit is furcsa volt. I. Jakab király pedig még rátett egy lapáttal, mivel üldözte a katolikusokat (miközben saját Bibliát írt) így a babona teljesen mindennapi dolog volt, sőt a törvénykezésben is főszerepet kapott. Hőseink pedig pont ebbe az időszakba érkeznek meg, bár I. Erzsébet koronázására akartak menni.

A Doctor sikertelenül közbeavatkozik a boszorkánypróbába aminek az a lényege hogy az elítéltet vízbe fojtják és ha megfullad ártatatlan, ha nem akkor boszorkány és felakasztják (szóval ebből jól nem lehet kijönni). A Sátán ellen bármi engedélyezett volt, bár a korábban említett babonaság miatt bármiben manifesztálódni látták a Gonoszt. A csapat találkozik Becka Savage úrnővel, aki Bilehurst  Cragg földbirtokosa. Ami érdekes, hogy senkinek nem ismerős ez a birtok bár Graham rájön hogy a mai Lancashire területén vannak, de Ő aki végigjárt egy „boszorkánytúrát” sem emlékszik az Úrnő nevére. Sok idejük nincs filózni a hölgy kilétén mert feltűnik az inkognitóban érkező I. Jakab király. Azonkívül hogy eléggé lekezelő a Doctorral szemben, valahogy különösen érdeklődővé válik Ryannal szemben ami nem annyira meglepő ha komolyan vesszük azokat a leírásokat miszerint a saját neme jobban érdekelte bár volt felesége, Oldenburgi Anna  aki hét gyermeket szült neki. Ám az ok amiért érkezett az ördögűzés hatékonyabbá tétele, amiben a birtokos úrnő nemcsak készséges partner hanem egyenesen kijelenti hogy addig mennek a Sátán kihajtásában amíg sikerre nem jutnak még ha az egész lakosság élete árán is.

witch4

Eközben Yaz próbál a kivégzett idős hölgy unokájával beszélni de sokra nem jut mert a lányt majdnem elkapja egy óriáscsáp ami a földből nő ki. Jakab híresen okos volt, írt egy könyvet Démonológia címmel (meg még sok másikat is, de most azok nem lényegesek) és valószínűleg a leghíresebb és legsikeresebb boszorkányvadász volt mint Skócia és Anglia királya. Ebben segítségére volt a bizalmatlan természete. Senkiben nem bízott meg teljesen, valahogy mindig készenlétben állt egy árulásra. Mondjuk a Guy Fawkes -féle lőporos merényletkísérlet kicsit alá is támasztotta a paranoiáját, bár az később volt a mostani történet időpontjához képest.

Az események felgyorsulnak a temetőnek használt erdőben amikor Willa boszorkánynak hitt nagyija feltámad amolyan sárzombiként, majd jönnek a kolleginák is. Amikor a Doctor rájön hogy Becka tud valamit, az úrnő hirtelen ráfogja hogy Ő is a Sátán szolgája. Le is tartóztatják és személyesen a király akarja kihallgatni. Érdekes, hogy a Doctor nem fél szembeszállni Jakabbal hanem egyenesen szemébe mondja hogy a harisnyakötőjére írt jelmondata : „Rossz, az aki rosszra gondol” abszolút nem passzol mert pont hogy Ő szítja a rosszat, a gyűlöletet mások ellen, aztán csodálkozik hogy a rossz újra meg újra megtalálja. Itt tennék annyi kitérőt hogy megemlítsem Jakab megformálóját, Alan Cumming skót-amerikai színművész-rendezőt aki nagyon sok filmben szerepelt (többek közt a Tágra zárt szemek című Kubrick-féle produkcióban is), de televízióban is például a Szex és New Yorkban (ugyanebben a sorozatban, a mostani Doctor Who széria pókos részében látott Chris North is szerepelt eléggé sok epizódban). Az csak egy külön öröm hogy egy napon születtünk bár pár évvel előttem jár.

witch3 cumming

Na de vissza a nem boszorkány Doctorhoz, akit ugyanúgy vízbe akarnak fojtani csak ugye aki Houdinivel lógott egy hétvégét, annak ez nem kihívás. Mármint nem megfulladni és láncokból kibújni. A mutatvány után a sárzombik megérkeznek az úrnőért, és nem autogramot akarnak kérni tőle. Bár mint kiderül eléggé nagy sztár, mivel a zombik vezetője akik valójában a morax faj tagjai akiket háborús bűnökért zártak egy hegybe aminek egy fa volt a lakatja, de azt a még ember Becka kivágta mert zavarta a látképet (vajon hány morax lehet a Városligetben?). A Doctor persze próbálja menteni a menthetőt, miközben Jakab királyt elrabolja a moraxok királynője hogy belőle lehessen a moraxok királya. Azt nem mondom meg hogy sikerrel járt-e a csapat, inkább levonom a konklúziót.

witch2

Nem attól kell félnünk amit nem ismerünk, mert az nem feltétlen rossz. Attól kell félnünk hogy a gonosz érzés (nevezhetjük Sátánnak, Antikrisztusnak vagy akárminek) eluralkodik bennünk és gyűlöletet kelt bennünk mások iránt pusztán azért mert nem akarjuk megérteni a másikat. Nem a másikban feltételezhető rossztól kell félnünk, hanem magunktól. Mert ahogy mi emberek egymást utáljuk azzal saját pusztulásunk okozói lehetünk!

Írta: Wolf

Oszd meg másokkal is!