POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
52dw03

Új Doctor Who 5.2

Az új sorozatról részenként

5.2 The Beast Below (Szörny a mélyben)

A nevem Amy Pond. Mikor 7 éves voltam, volt egy képzeletbeli barátom. A múlt éjszaka az esküvőm előtti volt és a képzeletbeli barátom visszajött.

Még mindig a nagy nap előtt állunk, de már a 29. században vagyunk. Érdekes dolog az időutazás, mivel Amy szerint ő már évszázadok óta halott, a Doctor szerint ennek ellenére elég vidámnak látszik, ráadásul arról sem kaphatunk információt, hogy Amy holnapi esküvője megtörtént vagy sem. Annyi biztos, hogy jelen pillanatban Amy Pond egy szál hálóingben lebeg a világűrben miközben alatta úszik el a UK Csillaghajó.

5.2dw1

Soha nem avatkozunk be

Az első és talán az egyik legfontosabb olyan szabály, amit a legtöbb valamirevaló időutazós történetben meg szoktak szegni, és amit a Doctor is szem előtt tart minden utazása során. Kivételek persze akadnak néha, és most ez is egy ilyen helyzet lesz, mikor egy kisgyerek sír. Mert az elég gyanús ha egy kisgyerek csendben sír, és a felnőttek ezt látva nem tesznek semmit.

Rengeteg szülő sétál el erre, és egyik sem kérdi meg, mi a baj,… ami azt jelenti… már tudják, és erről nem akarnak beszélni. Titkok. Nem segítenek rajta, vagyis félnek valamitől. Árnyak. Bármitől is félnek, sehol sem lehet látni,… eszerint mindenütt ott van.

Mosolyg5.2dw2ók

Azok akik az eddigi filmes hatások ellenére sem rettegtek volna kellőképpen a bohócoktól, most kapnak egy lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek ezekkel az általában vidámparkokban felbukkanó mindig jókedvű, kerek szemű, pozsgás arcú nevettetőkkel, akik nagyrészt egy fülkében töltik minden idejüket és csak a fejüket látni. Ebben a 29. századi, világűrben utazó városállamban androidok formájában léteznek, feladatuk a polgárok oktatása, megfigyelése, és a rend minden eszközzel való fenntartása. Ameddig mindenki rendesen viselkedik, senki nem ellenkezik a szabályok ellen és nem túl kíváncsi, addig megmaradnak az eredeti arcuknál, de aztán jön a figyelmeztető, majd a végrehajtó ábrázatuk.

Vajon hogyan lehet három különböző arca, ha mindig 180 fokot fordul a feje a nyakán?

Demokratikus rendőrállam

A polgárok szabadon dönthetnek fontos kérdésekben, ilyenekben, hogy vagy mindannyian meghalnak, vagy most rögtön elfelejtik mi volt a kérdés, de mindenki szembesülni fog az igazsággal, amit aztán senki nem akar tudomásul venni. Amy-t is választás elé állítja a rendszer, és ő is úgy dönt, hogy felejteni akar. Előtte még készít egy videóüzenetet, amiben megkéri saját magát, hogy vigye el a Doctort erről a hajóról, de mikor megnézi már nem tudja miért kellene ezt tennie.

UK Csillaghajó

Amikor a napkitörések felperzselték a Földet, a nemzetek úgy döntöttek hajókra szállnak és ott élik tovább mindennapjaikat ameddig új otthonra nem lelnek a csillagok között. Anglia, Wales és Észak-Írország is útnak indult egy nagy közös hajón, Skócia azonban egy sajátot akart, mert ahogy Amy is mondta, van ami sohasem változik. Az államfő Elizabeth X királynő már harmadik évszázada uralkodik, ő azonban úgy tudja magáról, hogy még csak 50 éves. Ennyi idő alatt már neki is feltűnt néhányszor az, ami a Doctornak érkezésükkor azonnal, hogy egy földre tett üvegpohárban a víz, meg sem moccan.

5.2dw3

A Doctor és a Csillagbálna

Nagyon öreg, fajtájából az utolsó, egyedül járja a végtelen univerzumot, van hogy útitársakra talál, van hogy mások segítségére siet, és nem véletlen ha arra veszi az irányt, ahonnan gyerekek sírását hallani.

– Azért hihetetlen, nem gondolod? A Csillagbálna. Mennyi fájdalom és szenvedés… meg a magány. Mindez kedvességből.

– De nem tudhattad, hogy reagálna. Nem tudhattad.

– Láttam már ilyet korábban.

– Nagyon öreg, nagyon kedves, és a leges legutolsó.

– Ismerősen hangzik?

 

Amennyiben az igenek aránya eléri a 99%-ot megtudhatjátok.

Oszd meg másokkal is!