POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
angyalok

Új Doctor Who 5.4 és 5.5

Az új Doctor Who sorozatról részenként

5.4 The Time of Angels  (Az Angyalok ideje)

5.5 Flesh and Stone (Hús és kő)

Egészen mostanáig biztonságban érezhettük magunkat amikor Síró Angyalokat láttunk, mert azt gondoltuk a képernyőn keresztül úgysem tehetnek semmit ellenünk, de majd mindjárt kiderül az is, amit még a Doctor sem tudott róluk, hogy akár képekről is életre kelhetnek, és hogy nem válogatnak az eszközökben ha a túlélésükről van szó. Amúgy még mindig igazi pszichopaták.

Hello Sweetie!

River Song hatásos belépővel érkezik, és feltűnően otthonosan mozog a TARDIS fedélzetén. Régi ismerősök ők, épp csak a Doctor nem emlékszik rá. Márhogy még, mert nem nagyon van mire, azon túl mikor legutóbb látta őt meghalni a könyvtárban. Meglehetősen érdekes kettőjük kapcsolata, mivel többnyire ellentétes idővonalon mozognak a téridőben, ezért a spoilerek és egyéb mellékhatások érdekében River naplóbejegyzésekben rögzíti a kereszteződéseket. Azonban aki ennyi mindent tud a jövőről, annak is meglehet a maga múltja. Reiver-nek jelenleg az, hogy megölt egy embert, egy igazán jó embert.

Bizánc

A négyes kategóriájú csillaghajó, amely egy halhatatlan lényt szállít, de sohasem éri el úti célját. Az 51. században lezuhan az Alfava Metraxis nevű bolygón, az otthon doboz (olyan mint a fekete doboz, csak ez magától hazarepül az adatokkal) szerint azért mert a görbületi hajtóművek fázisváltásba kerültek, amit valószínűleg szabotázs okozott. A szabotőr pedig nem más, mint egy Síró Angyal, akiről Rivernek sikerült egy rövid felvételt szereznie mielőtt a hajó lezuhant.

Alfava Metraxis

A Dundra rendszer hetedik bolygója a Garn övben. Valamikori őslakosai az Aplanok voltak, akik a 47. században kihaltak, majd a 49. században az emberek terraformálták a bolygó felszínét és az 51. században már hatmilliárdan éltek rajta.

Az Aplanok templom alatti útvesztők falaiba temetkeztek, amit a holtak labirintusának is neveztek. Hat szinttel jelképezték a lélek felemelkedését, és a sírok elé kőszobrokat emeltek.

Bob Angyal

Ebbe az emlékműbe zuhant bele a Bizánc, és annak egyetlen túlélője, a Síró Angyal. A felderítők eleinte azt gondolják nehéz lesz megtalálni egy magát szobornak álcázó lényt a sírszobrok között, mert még nem tudják, hogy ennél is sokkal rosszabb a helyzet. A Doctornak ugyanis feltűnik, hogy az Aplanok két fejűek voltak, a labirintusban mégis minden szobornak egyetlen feje van. Gyorsan levonják a következtetést, hogy valójában az összes szobor Síró Angyal és miattuk haltak ki az Aplanok. Azután viszont évszázadokon át csak éheztek, meggyengültek, elkoptak, szükségük volt az energiára, és egy lezuhant csillaghajó szétszakadt hiperhajtóművéből érkező sugárzás éppen megfelelő táplálékforrásnak látszott az útvesztő összes Angyalának.

bizanc

A csapat katonái – akik egyúttal felszentelt papok is – gyorsan fogyatkozni kezdenek ahogy az Angyalok egyre gyorsabbá válnak. Egy Bob nevű katonát is elkapnak, és arra használják, hogy a hajón lévő Angyal rajta keresztül kommunikálni tudjon a Doctorral. Ehhez csak úgy simán kitörték Bob nyakát és felhasználva az agykérgét, működésbe hozták tudatának egy részét, amin keresztül beszél az eredetileg hajón lévő Angyal. Tőle tudják meg, hogy az egyetlen kiutat a lezuhant hajóroncs jelenti, ami éppen egy ugrásnyira van tőlük. Egy úgy 15 méternyi ugrásnyira felfelé.

Erdő van idebenn

A hajó oxigéngyára nem más mint egy hatalmas erdő technológiával ötvözve. A faborgok csillagfényt szívnak be és levegőt lélegeznek ki, olyan mint egy hatalmas öko-tartály, az egyre fogyatkozó emberek ezen keresztül juthatnak el a parancsnoki hídra.

Ezt megnehezítendő, Bob Angyal – mint jó pszichopata – a pszichológiai hadviseléstől sem retten vissza, a Doctorban megpróbál bűntudatot kelteni, és közben szeretné elhitetni vele, hogy esélytelenek az egyre erősödő Angyal-sereggel szemben. A nem éppen szent hadviselés során Oktávián atyát is megölik, Amy pedig időközönként öntudatlanul visszafelé számol, aminek oka, hogy egy valódi Angyal férkőzött az elméjébe, és onnan szeretne előtörni egyenesen a lány szemein át.

Ahhoz hogy Amy életben maradjon végig csukva kell tartania a szemét és közben úgy kell tennie, mintha ennek ellenére látná az Angyalokat, akik egy idő után valamiért maguk is menekülőre fogják a dolgot, mivel van valami a hajón, ami még náluk is sokkal félelmetesebb.

erdő

A felszakadt időfolyam

Ez a repedés a téridőn, ami szinte mindenhova követi a Doctort. Akit elnyel a repedés, az kitörlődik a létezésből mintha soha meg sem született volna, senki nem fog rá emlékezni többé, kivéve azokat az időutazókat, akik nem részei az eltűnt emberek idővonalának. Az Angyalok is félnek a repedéstől, de tudják hogyan zárhatnák le, meg is kérik rá a Doctort, hogy mint megfelelően komplex téridő esemény, önként vesse bele magát a hasadékba, mert azzal mindannyian csak nyernének. A Doctort kivéve persze. Szerencsére neki más ötlete van a túlélésre, így kihasználva az Angyalok helyzetének “súlyosságát”, kikapcsolja a hajó mesterséges gravitációját és gyorsan megtanítja őket repülni.

Ezzel sikerül lezárni az ottani repedést, de a robbanás ami okozta, bárhol hasadékot nyithat az időben. Amy elméjéből is távozik az Angyal (vagyis ezentúl ott sem volt soha), ennek ellenére a fejében egyre nagyobb a zűrzavar, aminek szerinte semmi köze az időutazáshoz, a pszichopata gyilkosokhoz és az általános életveszélyhez ami a Doctorral való utazások velejárója.

River Song is visszamegy a börtönbe ahonnan ideiglenesen kiengedték, de tudjuk nem kell sokáig hiányolnunk őt, mert hagy ránk egy kis előzetest a Pandoricáról.

River Song: Hamarosan újra találkozunk. Mikor a Pandorica megnyílik.

Doctor: A Pandorica. Az csak a mesében létezik.

River Song: Ó, Doctor…  mi talán nem?

rdp

 

 

Oszd meg másokkal is!