POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
dw6110

Új Doctor Who 6.11

Az új sorozatról részenként

6.11 The God Complex (Istenkomplexus)

Sem kijárat, sem ablakok nincsenek a mindig változó épületben, csak hosszú szállodai folyosók, számozott ajtók, és bárki számára nyitható szobák, melyek közül az egyikben az ember saját legnagyobb félelmével találkozhat, és ha valakinek még nem sikerült megtalálnia az övét, akkor is biztos lehet benne, hogy itt mindenkinek van egy szobája.

Az epizód eredetileg az előző évadra íródott, de úgy találták, hogy abban már így is elég sok folyosós jelenet van, ezért később használták fel, amiben csak az lehet valamelyest furcsa, hogy éppen A lány aki várt című epizód után következik, ahol a Doctor nem tudja teljesíteni az Amy-nek tett ígéretét, ezzel szemben ez a rész, az Amy Doctor iránti túlzott csodálatáról szól, és arról, hogy ebben a Doctor mekkora szerepet tulajdonít magának.

Legutóbb a Vámpírok Velencében részben monda el Rory, hogy az útitársak azért vállalják önként a kockázatos kalandokat, mert le akarják nyűgözni a Doctort, és hisznek benne, hogy minden helyzetből kimenti őket, de leginkább a Doctor az aki tudja, hogy ez mennyire nem igaz. Az útitársak van hogy meghalnak, van hogy súlyos veszteségekkel kell tovább élniük, és ez vezeti fel Amy és Rory folyamatos kalandozásainak végét, mivel a Doctor belátja, hogy neki kell meghoznia azt a döntést, hogy mikor és hogyan búcsúzzanak el egymástól, ameddig még beleszólása lehet ebbe.

dw6115

Minótaurusz

Itt a Földön a görög mitológiából  úgy ismerjük mint félig bika, félig emberi lényt, aki az állat és egy emberi nő szerelméből született, és mivel ahogy nőtt, egyre inkább kezelhetetlenné vált, egy labirintusba zárták, ahova időszakonként a környékbeli ifjakat és leányokat küldték számára eledelül. (Ismeretes még egy másik időutazásos novella 1954-ből, amit Mildred Clingerman írt Levelek Laurától címmel, amelyben szintén a Minótauruszhoz látogatnak el.)

Hozzá hasonlóan egy börtönhajóba zárva él ez az idegen lény, aki nem szándékosan bánt másokat, csak mint a legtöbb ösztönlény, eszik mikor étel küldenek hozzá, levadássza és elfogyasztja mindet, akkor is ha már inkább a halált választaná. Az áldozatául esett emberek sérülés nélkül halnak meg, minden ok nélkül leállnak a belső szerveik, mintha elvették volna tőlük az élet szikráját.

A Doctor sem érti pontosan mi történik velük, arra gondol, hogy a lény félelemmel táplálkozik, azt erősítik fel bennük a szobákban, ami aztán átalakul fogyasztható formává, ezért a Doctor arra biztatja őket, hogy a hitükből nyerjenek bátorságot, ami talán segít megállítani a folyamatot.

dw6116

A hit

Nem egyedül kerültek a 80-as évekbeli hotelnek álcázott börtönlabirintusba, mások is csak úgy egyik pillanatról a másikra itt találták magukat távoli bolygókról és különböző fajokból, talán csak annyi hasonlóság lehet bennük, hogy mind félnek valamitől. Mégsem a félelmük az amire a Minótaurusznak szüksége van, hanem a valamiben vagy valakiben való nagyon erős hitük, amiket a félelmek erősítenek fel, és a magasztalások alakítanak át, lecserélve a csodálatuk tárgyát a lényre, aki ezután már el tudja fogyasztani őket, belülről.

Tivolian

A tivoliak az egyik legősibb faj a galaxisban, akiknek a gyávaságukkal sikerült túlélniük mindenkit. Önként adják meg magukat a bolygójukat megszálló idegeneknek, és azon fáradoznak, hogy közben az ellenség minél kényelmesebbnek találja a világukat. A himnuszuk címe: “Dicsőség (név helye)!” A Doctor szerint ez a gyávaság alattomos és agresszív formája. A tivoliak a megszállóikban hisznek mindenek felett, ezért került ide az egyikük.

dw6113

Ebben az epizódban Gibbis-t a trivoliant, David Walliams alakítja, aki a Little Britain (Angolkák) sorozat főszereplője, így ha valaki, akkor ő elég jól hozzá van szokva a legfurcsább maszkokhoz is, nem okozott neki különösebb problémát ez a karakter sem.

Istenkomplexus

Az emberek sorra fogyasztásra kerülnek, és Amy is elkezd átalakulni, de a Doctor rájön, hogy csak úgy tudják legyőzni a lényt, ha kiéheztetik, ezért segít Amy-nek elvesztenie a belé vetett hitét:

Elhoztalak magammal, mert hiú voltam, mert azt akartam, hogy imádjanak. Nézzenek rád! Dicső Pond. A lány, aki várt rám. Nem vagyok hős. Tényleg csak egy őrült ember egy fülkében. Itt az ideje, hogy úgy lássuk egymást, ahogy vagyunk. Amy Williams. Ideje abbahagyni a várakozást.

A börtönhajó visszaalakul, a szálloda megszűnik, és a Minótaurusz, aki olyan régóta élt, hogy már a nevét is elfelejtette, végre meghalhat.

A következő részben a Doctor is felkészül az elkerülhetetlenre, és elbúcsúzik a barátaitól a záróepizód előtt.

dw61117

Oszd meg másokkal is!