POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
dw6900

Új Doctor Who 6.9

Az új sorozatról részenként

6.9 Night Terrors (Rémálmok)

Mikor az emberek gyerekre vágynak, megpróbálják elképzelni milyen lenne, kire hasonlítana, de közben azt is szokták gondolni, hogy mindez nem számít igazán, csak legyen, valamilyen legyen, és ha megérkezik úgy is ő lesz a legtökéletesebb kisbaba az egész világon. Így szokott ez történni, csak utólag már alig emlékszünk rá, és idővel egyre több lesz az elvárás, ami csak akkor okoz problémát, ha emiatt a gyerek úgy érzi, a szülei mégis valaki mást akartak helyette.

Ilyenkor jelenik meg a félelem. Félelem az elutasítástól, a beilleszkedni, megfelelni képtelenségtől, mert ha azoknak sem vagyunk elég jók, akik a világon a legjobban szeretnek minket, hogyan is felelhetnénk meg bárki másnak. Mikor a félelmek megerősödnek, alakot formálnak, akkor jelennek meg a szörnyek. Szörnyek pedig léteznek, és nagyon is valóságosak, az ellenük való küzdelembe akár bele is lehet betegedni, és olyankor van, hogy nem segíthet más, csak az orvos.

dw691

A Doctor házhoz megy

Egészen közel Amy és Rory jelenéhez és lakhelyéhez, egy teljesen átlagos bérház emeleti lakásának gyerekszobájában próbál elaludni George, aki pantafóbiás, vagyis mindentől képes félni, és egyre furcsább kényszerei vannak. Lefekvés előtt ötször kell fel-le kapcsolni a villanyt, nem akar fürdeni ha valami van a víz alatt, azt képzeli hogy a szomszéd néni egy boszorkány, retteg a régi játékoktól és a bohócoktól, és szerinte a lift is olyan, mintha lélegezne. Külső furcsaságai is vannak, sokat pislog és rángatózni szokott az arca, ezért a szülei úgy döntöttek elviszik valakihez aki segíthet rajta.

Erre azonban nem kerül sor, mert George félelmei olyan nagyon felerősödtek, hogy a segélyhívása elhallatszik egészen a TARDIS-ig, és megjelenik a pszichés papíron egy üzenet formájában:

Kérlek, ments meg a szörnyektől!

Mindig is a Doctor volt a gyerekek félelmeinek legnagyobb szakértője, ezt már több epizódban is láthattuk, ezekre általában az a jellemző, hogy a végén senki sem hal meg, mindenki előkerül legkésőbb azután, hogy a Doctor megtalálja a bajok forrását.

dw6912 (2)

A nem hétköznapi szekrények is gyakoriak lehetnek, a mostani részben a kisfiú ebbe zárja el a félelmeit, de nem csak tárgyak bepakolásával, hanem az önállósult gondolataival is, amiket nem tud megfelelően irányítani. Így kerül a szekrénybe az idős szomszéd néni, a főbérlő, és Amy Roryval amikor beszállnak a liftbe. A szekrényen belül, egy berendezett babaházban találják magukat, ahol minden fából van, nem hat rájuk a szónikus csavarhúzó sem, hiába siet segítségükre a Doctor.

Bár a legtöbb gyerekjátékot barátságosra tervezik, néha nem sikerül ezt gyakorlatban megvalósítani a gyártóknak, ebben a házban is úgy néznek ki a babák, akiktől már ránézésre menekülhetnékünk támad, ráadásul akihez hozzá érnek az szintén babává változik, és persze csak játszani szeretnének velünk, ahogy minden valamire való horrorfilmben ezt szokták mondani.

dw692

A fafejű babák egyre nagyobb fölénybe kerülnek, Amy-t is átváltoztatják (ő a második a képen), és már nem sok kell hozzá, hogy mindenki mást is elkapjanak, de akkor érkezik George, akiről a Doctor felismeri, hogy egy kakukkfióka.

Tenza

Fejlett, bár kevésbé tudatos pszichés képességekkel rendelkező faj, akik éppen úgy mint a kakukkmadarak, mások fészkébe helyezik utódaikat, hogy azok ott nevelődjenek fel. Pszichés mezővel és észlelésszűrő használatával érik el, hogy a nevelőszülők ne fogjanak gyanút, és ne is emlékezzenek rá mikor és hogyan került hozzájuk egy kisbaba. A kis Tenza ösztönösen érzi mire vágynak a szülők, és ahhoz alkalmazkodik, olyan gyerek lesz, akire mindig is vágytak. George azonban megrémült attól, hogy a viselkedése miatt a szülei el akarják vinni valakihez, úgy érezte elutasítják, nem felel meg, és el akarják hagyni őt, pedig egy Tenza fő funkciója, hogy beilleszkedjen, hogy érezze szükség van rá. Ennek hiánya indította el a rettegés ciklusát, ami teljesen ösztönös folyamat, úgy védelmezik magukat, hogy a környezetükből mindent eltávolítanak, így kerültek be George félelmei a szekrénybe, és a babaházba.

dw694

Tik-tak, jár az óra

Minden időből ki lehet futni, úgyhogy nem lehet elég korán megerősíteni egy gyerekben azt, hogy a szüleinek szükségük van rá, és olyannak szeretik, amilyen. A pubertásnál, azért jobb lesz vigyázni, mert az mindig egy trükkös időszak.

Miután minden “ilyen egyszerűen” helyreállt a család és a bérház életében, a még mindig nagyon félelmetes babák egy szerintük kedves dallal búcsúznak el, figyelmeztetve a Doctort arra, hogy egyre közeledik a záró epizód.

 

Tik-tak, jár az óra 

 

Tik-tak, jár az óra, és mit játszunk ha már?

Tik-tak, jár az óra, most elmúlik a nyár?

 

Tik-tak, jár az óra, és mit látunk mi még?

Tik-tak, jár az óra, hogy esküvőt ígért.

 

Tik-tak, jár az óra, és elszáll minden év

Tik-tak, jár az óra, korán jött e vég

 

Tik-tak, jár az óra, nevess a sorsa, ha gyászolja őt

Tik-tak, jár az óra, Doctor nincs időd

 

Tik-tak, jár az óra, ringatott majd összetört

Tik-tak, jár az óra, míg River meg nem ölt

 

 

Oszd meg másokkal is!