POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

Spyfall előzetes

Január első napján jön az új, 12. évad első része, ami a Spyfall nevet kapta.

Kicsit nehézkes fordítani kontextus nélkül, szó szerint “Kém eső”-t jelent. De lehet csak szimplán egy referencia valamire, amit már így hívnak, például a Spyfall nevű kártyajátékra, aminek nem mellesleg, DC változata is van 2018 óta. A játék arról szól, hogy egy valaki titokban egy kém, és ezt mutatja a kártyája, míg a többiek egy helyszínt ábrázoló kártyát kapnak, mindegyikük ugyan azt. Ennek segítségével tudnak kommunikálni, és esetleg egymást tisztázni, hogy nem kémek, és végül ki kell találniuk, ki a kém – de persze eközben a kém rájöhet az elmondottakból, hogy milyen helyszínről van szó, és gond nélkül becsatlakozhat a beszélgetésbe, elrejtőzve a többiek között. Ha sikerül neki, és nem találják ki, hogy ő a kém, nyert, egyébként vesztett.

Vagy lehet akár utalás a “Skyfall”-ra, ami többek között egy ismet James Bond film, és a hozzá tartozó zene Adele-től.

Mindenesetre a videót feliratoztuk nektek, fogyasszátok egészséggel. 🙂

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

12. évad előzetes

2020 elejére ígérik a következő évadot, ami tartogatni fog pár meglepetést a lenti, feliratozott előzetes alapján! 🙂

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

12. évad = 2020 Január 1.

Jön Január elsején az új évad! Mi már nagyon várjuk, és ennek örömére hoztunk is nektek egy feliratozott előzetest. Pörgősnek ígérkezik! 🙂

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

11. évad betekintés, sneak peak

Van egy szűk egy perces jelenetünk a 11. évad első részéből, amit magyar feliratoztunk nektek. Fogyasszátok egészséggel, és ne felejtsétek el megnézni a többi friss infót, előzetest és szinopszist a 11. évaddal kapcsolatban! 🙂

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Felirat: Varga Réka

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

11. Évad – új képek és információk

Újabb képet tett közzé a BBC, ezzel reklámozva a Doctor Who 2018. október hetedikei, vasárnapi visszatérését.

A második rész címét megerősítették, The Ghost Monument – A szellem szobor nevet kapta.

Vendégszerepet kapott Shaun Dooley, aki a The Streetben, a BBC drámasorozatában alakította Peter Harper karakterét, illetve Susan Lynch, aki Brit Független Filmdíjban (BIFA) részesült legjobb női mellékszereplő kategóriában a 2003-as, Az alkoholista c. filmben nyújtott alakításáért. Továbbá ide tartozik a veterán színész, Art Malik, aki főleg a The Jewel in the Crown, klasszikus angol sorozatban alakított Hari Kumar szerepe által vált ismertté.

Ők csatlakoznak a tizenharmadik Doctorhoz, Jodie Whittakerhez, Bradley Walsh, Mandip Gill és Tosin Cole mellett.
Tovább olvasok!

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

11. évad előzetes #2

Még egy előzetes jött a 11. évadhoz, amit gyorsan feliratoztunk is nektek! 🙂

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Felirat: Varga Réka

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

S11E01 rész szinopszisa – Az égből pottyant nő

The Woman who fell to Earth – Az égből pottyant nő az első rész címe.

Mikor a nézők utoljára látták a Doctort, éppen kizuhant TARDISából, tehát itt az ideje, hogy földet érjen. Ezúttal minden más, hiszen a Doctor vasárnap esténként érkezik, október hetedikétől kezdve. Tovább olvasok!

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

11. évad előzetese

A 11. évad előzetese már kint van egy ideje, úgyhogy feliratoztuk is nektek.

Kérlek várj, amíg a videó töltődik…

Felirat: Varga Réka

Oszd meg másokkal is!
POLICE
PUBLIC
CALL
BOX

Twice upon a time felirat

CicMax-ék kitettek magukért, és pikk-pakk hoztak nekünk feliratot. Ezúton is köszönjük nekik! 🙂

Két verzió is van:

Oszd meg másokkal is!