POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
roa77

Új Doctor Who 7.7

Az új sorozatról részenként

7.7 The Rings of Akhaten (Akhaten gyűrűi)

Van úgy,  hogy ki kell állni nagy tömegek elé hosszú dalokat énekelni és félsz, hogy véletlenül elhibázod valahol. De végül is, ha jobban belegondolsz, mi a legrosszabb ami történhet? Felébred egy bolygóméretű parazita istenség, ami fel akar zabálni téged és a világodat.

A sorozatban visszatérő koncepciók egyike, hogy az új útitársakat először a saját környezetükben mutatják be, majd mikor csatlakoznak a Doctorhoz, térben vagy időben vagy egyszerre mindkettőben messzire helyeződnek át, így hirtelen belecsöppennek idegen fajok és kultúrák világába, amiből most egy jó nagy kavalkádot kapunk, és amitől jogosan lehet némi Star Wars-os érzetünk, de a már-már isteni képességeket birtokló idegen entitás miatt a Lovecraft-os jelzőt is megkapta a történet.

A készítők célja volt egy legeslegjobb idegen bolygós civilizációt teremteni a Whoniverzumban, és tették mindezt egy stúdióban felépítve, mert azt szerették volna, ha a Doctor kivételesen be tudná tartani az ismeretlen világok felderítésére tett ígéreteit, és ezúttal nem keveredne váratlanul olyan kalandokba, ami miatt az egész rész egy zárt térben folytatódna tovább, mint például egy úrhajóban, egy kórház épületében, vagy földalatti alagútrendszerekben autókázva, de talán sikerült ezt az elképzelést kissé túlon-túlszárnyalniuk azzal, hogy hőseink űrmopedre pattanva mennek megküzdeni egy világokat elnyelni készülő égitesttel.

doctor-who-the-rings-of-akhaten-03

Clara azonban jól teljesít a számára ismeretlen terepen, marad a segítőkész, gondoskodó lány, aki mindenféle furcsaságokhoz könnyen alkalmazkodik. Ahogy a viktoriánus korban és a saját jelenében is megtalálta a hangot a gyerekekkel, úgy ebben a messzi-messzi galaxisban is rátalál egy kislányra akinek segítségére lehet, bár Merry egyáltalán nem mondható olyan gyereknek mint egy bármelyik másik ezen a planétán.

Az Évek királynője

Az akheti nép kiválasztottja, akit arra nevelnek, hogy ismerjen minden krónikát, verset és legendát, minden éneket, többek között azt a dalt is, amit évezredek óta énekelnek hatalmas istenségüknek, és amit most Merry-nek folyamatosan, nagyon pontosan kellene előadnia. Ő viszont nagyon szívesen kihátrálna ebből a feladatból, ezért elszökik a nagy esemény kezdete előtt, amiért nem túl barátságos külsejű alakokkal (Vigil) kerestetik. Clara annak tudatában, hogy ez az egész felhajtás csak egy kedves hagyomány, meggyőzi a félős kislányt arról, hogy semmi baj nem történhet vele ha elmegy és énekel egyet.

A látványos előadást évente, az Áldozatok Fesztiválján tartják, amit Tiaanamat nevű aszteroidán rendeznek meg (ez van legközelebb a szent helyhez), és amihez piaci forgatag is társul. Ebben a rendszerben nem pénzzel, hanem olyan tárgyakkal fizetnek amihez valamilyen emlékük fűződik, és minél értékesebb ez az emlék, annál többet ér a tárgy. Ilyen holmikat visznek a rendszer minden bolygójáról érkező különböző népek is, hogy felajánlják Akhaten istenének, de Merry, az évek királynője, aki dalaival őrzi népének egész történelmét, mind közül a legértékesebb, vagyis a hosszú álmából ébredező, gigantikus istenség számára a legnagyobb mennyiségű elérhető táplálékforrást jelenti.

Akhaten

Akhaten az élő, parazita istenség, az akhati nép napja, a körülötte keringő aszteroidamező hét bolygójának közös teremtője, melynek lakói úgy hiszik az univerzum minden élete belőle származik. Hosszú ideig aludt, miközben évente táplálták őt emlékekkel, altatták hosszú énekekkel, de a szent helyként ismert piramisban őrizgetett múmiaszerű lény, valójában egyfajta ébresztőóraként szolgált számára, hogy évezredes álmából felébredve elinduljon táplálkozni szerte a világegyetemben, csillapíthatatlan étvágyát egy-egy galaxissal enyhítve.

roa

Sosem sétálunk el

Merry azonban úgy hiszi amiatt haragos az istenségük, mert elrontotta a dalt, és kiengesztelésül feláldozná magát, hogy népének ne essen bántódása. A Doctor elmagyarázza neki, hogy nem ő hibázott, Akhaten mindenképp felébredt volna, hogy lelkeket fogyasszon, azokat a lelkeket amiket az emlékek őriznek történetek formájában. Ezzel azonban nem egy istenséget táplálnak, hanem egy bélpoklos parazitát, akiért pazarlás lenne akár csak egyetlen életet is feláldozniuk, ezért Merry meggondolja magát.

Ez volt a történetíró (Neil Cross) célja a mondanivalóval, hogy felhívja a figyelmet a gyermekkori bántalmazásokra, azokra az áldozatokra, akik önmagukat hibáztatják, akik akár mások védelmében is hajlandóak szenvedni, vagy akik úgy érzik nincs más választásuk az őket érő sorozatos zaklatások elkerülésére, mint meghalni. A Doctor azt mondja el, hogy senki és semmi nem ér meg ekkora áldozatot. Bármilyen nagy hatalma vagy tekintélye legyen valakinek, ha ezzel visszaél, szembe kell szállni vele. És ameddig léteznek ilyen létformák, addig lesznek Clara Oswaldok is, akik segítenek majd ebben, mert akik a Doctorral utaznak, sosem sétálnak el.

A könyv első oldala

A Doctor megpróbálja megtölteni Akhatent a saját emlékeivel, amiből mint tudjuk sok van neki, mégis vesztésre áll a küzdelemben. Ezt látva Clara a segítségére siet, és olyan tárgyat kínál fel, ami nem csak a múltjából ismert emlékeket hordozza, hanem egy olyan történetet, ami telve van jövővel, napokkal, melyeknek el kellett volna jönniük, végtelenszámú soha be nem teljesedő lehetőséggel, mind Clara-ra ruházva egyetlen falevélben, ami megfekszi a hatalmas entitás egész világokat elnyelni készülő gyomrát.

Oszd meg másokkal is!