A Doctor Who stábja újfent közzé tett egy hangulatos írást a BBC hivatalos blogján, melynek szerzője nem más, mint az előző showrunner: Steven Moffat. Jó olvasást!
Steven Moffat: A Pamparamok rémuralma
A bűzös hústömeg egy pillanatra elhallgatott, mielőtt új konfigurációba rendezte volna elülső-felső bőrlebenyeit. Karpagnon vizuális áramkörei két nanoszekundumon belül feldolgozták és azonosították az elrendezést: az emberi lény nyilvánvalóan mosolygott. Karpagnon mérlegelte a helyzetet, majd úgy döntött, nem foganatosít megtorló intézkedést.
– Hallottad, mit mondtam? – sugározta az emberi lény a lebenyek közti nyíláson.
– Felfogtad? Érted, amit mondok? – A kódolt hangsort ugyanazon a nyíláson át kiáradó friss szaganyag-folyam is kísérte. Karpagnon Érzékszűrője feldolgozta az újabb szagokat, míg a Taktikai Megfigyelőrendszer konstatálta, hogy ezek valószínűsíthetően nem bírnak közvetlen jelentőséggel az emberi lény kommunikációjának szempontjából. A kifröccsenő könnyű folyadékpermet hasonlóan jelentéktelen besorolást kapott.
– Reggel visszajövök. Dr. Johnson és Dr. Ahmed is itt lesz. Emlékszel rájuk?
Közvetlen fenyegetés negatív, konstatálta a Taktikai Megfigyelőrendszer, miközben a Stratégiai Vezérlőközpont hozzátette, hogy a burkolt, kimondatlan fenyegetés lehetősége attól még fennáll – de a Stratégiai Vezérlőközpont már csak ilyen volt. Hagymás marha, jelezte az Érzékszűrő.
Karpagnon ismét leszkennelte a lakódobozt, de semmilyen taktikai jelentőséggel bíró új információt nem talált. Volt itt egy kiságy (amiben az alvást kellett tettetnie), egy ablak (rácsos), és egy ajtó (jelenleg nyitva). A szkennelési procedúra az emberi lénnyel (Dr. Petrie-vel, aki épp egy kontextusaktivált emlékbuborékot kínált felé) fejeződött be, aki az ágy melletti széken ült, és egyértelműen választ várt valamire. Karpagnon áttallózta a Diplomáciai Érintkezés Modul által kínált megoldásokat, majd választott egy megfelelőt.
– Igen. – mondta – Kommunikáció elfogadva és feldolgozva. Emlékszem Dr. Johnsonra és Dr. Ahmedre. Az egész világodat tűz és kínok közepette pusztítom el, minden lakójával együtt. Remélem, ízlett a hagymás marha.
– Akkor később még találkozunk. – emelkedett fel a helyéről Dr. Petrie.
– Az első adandó alkalommal ki foglak belezni. – felelte Karpagnon.
– Jó éjszakát.
Ahogy Dr. Petrie az ajtóhoz közeledett, a Taktikai Megfigyelőrendszer a következő jelzést adta: Szökés inicializálása 2.7 óra múlva, teljes sötétség idején. A Stratégiai Vezérlőközpont további megjegyzése: indulás előtt a létesítmény területén fellelhető valamennyi emberi létforma megsemmisítendő. Elsődleges célpont a Dr. Petrie megjelölésű emberi lény.
Az Érzékszűrő megjegyzése: a Dr. Petrie megjelölésű emberi létforma izzadságmirigyei által kibocsátott váladék komoly adrenalintartalommal rendelkezik. Ennek alapján Dr. Petrie a felső kvartilisban félelmi reakciót mutat.
-És a hátsója is nagy. – tette hozzá egy hang.
Ha Karpagnon képes lett volna ilyesmire, most elfintorodott volna. Hát ez meg honnan jött? Gyorsan lefuttatott egy belső ellenőrzést, de nem találta meg a váratlan adatfolyam forrását.
-Mármint szemből nézve nem is számítasz rá, de aztán megfordul, és bumm!
-Felcímkézetlen adatfolyam azonosítása! – adta ki az utasítást Karpagnon.
– Most nézd meg, mekkora! Simán kiverheti vele a szemed.
– Felcímkézetlen adatfolyam azonosítása! – ismételte Karpagnon.
Felcímkézetlen adatfolyam nem található, felelte a Belső Adatközvetítés-Megfigyelő.
Karpagnon kiértékelte az információt. A jelenleg egy David nevű tizenkét éves kisfiú képét projektáló holografikus héj üzemeltetése által jelentett extra terhelés okozhatott kisebb átmeneti hibákat a logikai központok működésében. Talán csak erről volt szó. Egy ideiglenes leállás megoldaná a problémát, és a szökést megelőzően egyébként is ajánlatos volna egy rendszerfrissítés.
A látszat kedvéért Karpagnon fellendítette lábait, hogy végigdőlhessen az ágyon, és csukott pozícióba állította hologramszemét. Fektében figyelte, ahogy belső adattovábbító rendszerei egymás után leállnak.
Taktikai Megfigyelőrendszer leállítása.
Stratégiai Vezérlőközpont leállítása.
Érzékszűrő alvó módban.
Belső késleltetés csak vészüzemmódban működik.
Egy pillanatra nem volt más, csak a ketyegő sötétség.
-Jóéjt, skacok!
Karpagnon felébredt. Kronoregisztere szerint pontosan 2.7 óra telt el. Az ablak felé fordította fejét, meggyőződött róla, hogy valóban besötétedett, majd felkelt az ágyból, és ellenőrizte hologramja állapotát a tükörben. A héj kitartott. Várt egy pillanatot, hogy minden rendszer működésbe lépjen. A Taktikai Megfigyelőrendszer volt az első, mint mindig.
Javaslat: menekülés során tartózkodni az emberi áldozatok szedésétől. Karpagnon észlelte, hogy a hologram a tükörben elfintorodik, ami furcsa, hiszen nem is tudta, hogy képes erre.
– Bocsánat, megismételnéd a legutóbbi javaslatot?
Menekülés során tartózkodni az emberi áldozatok szedésétől, ismételte a Taktikai Megfigyelőrendszer. A hologram a tükörben meglehetősen zavartnak látszott, ami új fejlemény volt.
– Miért? – kérdezte Karpagnon.
Új protokoll, felete a Taktikai Megfigyelőrendszer. A kegyetlenség és a gyávaság kerülendő. Az ebben a létesítményben fellelhető emberi létformák elpusztítása mostantól kegyetlenségnek és gyávaságnak minősül.
– Miféle új protokoll? – követelte a választ Karpagnon.
– Hoppá, bocsi, ez azt hiszem, én voltam. – már megint az a hang, a felcímkézetlen adatfolyam! De honnan jött? – Tudod, eluntam magam, és arra gondoltam, rendet teszek kicsit, ha már itt vagyok. Imádok áthuzalozni dolgokat, és rendszeresen elunom magam alvás közben. Különben se érek rá aludni, túl sok a bolygó! Mi van, ha alvás közben lemaradsz valamelyikről? Rémes, mi?
– Ki vagy te? – kérdezte Karpagnon.
– Csak egy jóbarát, aki segíteni akar. Szökünk, nem? Szökésben ász vagyok!
– Nincs szükségem segítségre. – mondta Karpagnon – Stratégiai Vezérlőközpont, futtass le egy ellenőrzést a Taktikai Megfigyelőrendszeren! Úgy tűnik, valami interferencia van.
Karpagnon várt, de nem érkezett válasz.
– Stratégiai Vezérlőközpont, futtass le egy ellenőrzést a Taktikai…
Nem beszélhetnénk meg ezt legalább?! – kérdezte a Stratégiai Vezérlőközpont egy olyan új felhanggal, amit leginkább felháborodottnak lehetett volna nevezni. – Miért mindig az van, amit te mondasz? Mi van, ha másnak is van véleménye? Elgondolkodtál már ezen valaha?
– Te jó ég – mondta a hang -, attól tartok, ez az én hatásom. Tudod, nagyon szeretem a lapos szervezeti struktúrát. Magam is mindig azzal dolgozom, fentről lefelé. Nyilván én vagyok fent. Nem akarok ezzel senkit megbántani, de ez már csak így van.
– Beleavatkozol a rendszereim működésébe?
– Tudod mit? Mindjárt le is állítom őket, jó? És akkor foglalkozhatunk a szökéssel!
Halk kattanás hallatszott, ahogy Karpagnon rendszerei elkezdtek kikapcsolni.
– Ki vagy te? – követelte a választ.
– Nem a szökéssel kellene foglalkoznunk? Azt hiszem, ideje leosonni a földszintre.
– Ki vagy te, és mit keresel a fejemben?!
– Na és te ki vagy, és mit csinálsz itt?
Karpagnon épp meg akarta tagadni a válaszadást, de meglepetésére azon kapta magát, hogy már meg is felelt a kérdésre:
– Karpagnon vagyok, egy DeathBorg 400-as, katonai típus. Villengard fegyverműhelyeiben kovácsoltak, és megfigyelőként küldtek a Földre, a XXI. századba.
– Egy gyermekotthonba?
– A megbízatásom részletei titkosak.
– Nos, akkor jobb, ha nem is faggatlak róla, mert még a végén elmondod nekem, bármilyen különösebb ok nélkül.
– Nem vagyok olyan együttműködő! – vicsorogta Karpagnon, de nem tudta nem észrevenni, hogy már elhagyta a szobát, és lefelé osont a lépcsőkön, ahogy arra a hang utasította.
– DeathBorg 400 – mondta a hang – , volt előtted egy 399-es verzió is, ami nem vált be? Nem túl biztató szám, mi?
– Ki vagy? – kérdezte.
– Jaj, Karpagnon, pontosan tudod, ki vagyok! Kezdettől fogva tudtad.
– Mondd ki!
– Én vagyok a Doctor.
Karpagnon megállt, négy lépcsőfokra a lépcső aljától. Ha a programozása magában foglalta volna a megdöbbenést, most megdöbbent volna. A Doctor!
– Hohó, nézd csak az adatbankjaidban gyúló fényt! Hallottál már rólam?
Hogy hallott-e róla?!
– A Ka Faraq Gatri. – felelte Karpagnon – A Közelgő Vihar, a sötétség hírnöke, a Pandorica Ördögfiókája, az Időháború végső győztese.
– Néhány örökzöld sláger. Örülök, hogy figyeltél.
– Sokan az univerzum legnagyobb harcosaként ismernek.
– Nem vagyok harcos, de legyen, ahogy neked tetszik.
– Hogy kerülsz a fejembe?
– Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egy fülhallgatón keresztül beszélek hozzád?
Karpagnon gyorsan kiértékelte az információt.
– Hogy lehetséges átjutni a védelmi rendszeremen és elhelyezni egy fülhallgatót?
– Ez nem a helyes kérdés.
– Hogy voltál képes áthuzalozni a logikai adatátvivő rendszereimet?
– Ez még mindig nem a helyes a kérdés.
Karpagnon felnyúlt, hogy megkeresse a fülhallgatót, de –
– Hozzá ne nyúlj! – reccsent rá a Doctor – Ha megteszed, végeztünk, és nem segítek.
– Nem fogadok el parancsot! – mennydörögte Karpagnon, bár észrevette, hogy mégiscsak leengedte a kezét. – Miért is lenne egy DeathBorg 400-asnak szüksége a segítségedre? – tiltakozott, a szándékoltnál kissé magasabb hangszínnel.
– Mert ki akarsz jutni innen. – felelte a Doctor – Amivel semmi bajom nincs, mert semmi kedvem egy gyermekotthonban kószáló DeathBorg 400-ashoz. A bejárati ajtó ott van, hat méterrel előtted. Indulhatunk?
– Előbb el kell pusztítanom ezt a létesítményt, az emberi lényekkel együtt.
– Ez nem egy “létesítmény”, hanem egy gyermekotthon.
– Előbb el kell pusztítanom ezt a gyermekotthont, az emberi lényekkel együtt.
Ez egy kicsit undoknak hangzik. Menjünk inkább a konyhába, oké?
– Miért pont oda?
– Mert ott tartják az összes gyúlékony dolgot. Tudod hol a konyha, ugye, Karpagnon?
– Természetesen!
Karpagnon lement a hátralévő lépcsőfokokon, és a csendes, árnyékba burkolózó folyosókon át a konyha felé vette az irányt.
– Miért rettegsz úgy az emberektől? – kérdezte a Doctor.
– Nem félek tőlük. Megvetem őket.
– Ugyan már! A füledben ücsörgök, látom, mi jár az agyadban! Persze, hogy félsz tőlük!
– Gyűlölöm az egész emberiséget!
– Ahá, ez benne a lényeg, ugye? Utálod őket. A gyűlölet csak kihangosított félelem.
– Semmit sem tudok a félelemről. – felelte a kihalt konyhába lépve Karpagnon.
– Én mindent tudok. Nekem muszáj… Na és a dalekokkal, cyberman-ekkel és a Síró Angyalokkal mi a helyzet?
– Ismerem ezeket a lényeket.
Hát persze, hogy ismered őket. Mindenki fél tőlük. Meg a sontariaktól és a Slitheenektől is. Hogy a Pamparamokat ne is említsük.
Karpagnon kétszer is lefuttatta a keresést az adatbankjain. – A… Pamparamok?
– Ó, ők a legrosszabbak mind közül! Semmi sem hozza úgy rám a frászt, mint a Pamparamok!
– Nem ismerem ezeket a lényeket.
– Hohó, ha ismersz engem, őket is ismered. De ezzel most ne törődj! A konyhában vagyunk. Mit teszünk most?
Karpagnon a nagy, sötét konyha közepén állt, és rájött, hogy egyáltalán nem akaródzik neki bármit is csinálnia. Végül így szólt:
– Ennek a háznak égnie kell.
– Biztos vagy benne? Nem túlzás ez egy kicsit?
– Ennek a háznak égnie kell! – erősködött, ezúttal kicsit hangosabban.
– Az emberek is égni fognak, az pedig nem igazságos. Egy csomó gyerek is van itt, tudod?
– Az emberiség érdektelen számomra. Ez a ház égni fog.
– De a helyzet az… hogy te valójában nem is akarod ezt – ugye, Karpagnon?
Karpagnon leellenőrizte a Funkciós Meghajtóit. A Doctornak igaza volt. Talált… mit is? Habozást? Lehet, hogy ez a furcsa, locsifecsi nőszemély, aki az univerzum legveszedelmesebb harcosa is volt egyben, belepiszkált az alapprogramjába?
– Akarod tudni, miért hezitálsz, Karpagnon?
– Nem hezitálok! – hazudta.
– Stratégia! Ez minden. Rendes katonai stratégia. Mármint, te egy DeathBorg 400-as vagy, fedett ügynökként egy földi küldetésen – ha felgyújtod ezt a házat, azzal csak felhívod magadra a figyelmet.
Karpagnon fontolóra vette az érvet. – Helytálló! – nyilatkoztatta ki.
– Tessék, egy kompromisszumos megoldás. Mi lenne, ha gyújtogatás helyett… feltekernénk a fűtést, jó magasra?
– A fűtést?
– Aha! Most jól megmutatjuk nekik! Egész éjjel szakad majd róluk az izzadság, az ostoba emberi lényekről! Csavarni lehet majd a vizet a lepedőjükből!
– Nekem bosszúra van szükségem. – tiltakozott Karpagnon. – A bosszú nem a fűtés felcsavarásáról szól. – de addigra már azon kapta magát, hogy eltekerte a fűtésszabályzó tárcsáját, egészen a maximum értékig.
– Szép munka, Karpagnon! Most majd megtanulják, hogy ezentúl nem packázhatnak veled! Most pedig tűnjünk el innen, és hagyjuk ezeket a nyápic emberi lényeket kényelmetlenül túlmelegedni!
– NEM! – vágta rá Karpagnon.
– Ugyan már! Ez a menekülés a végtelenségig tart. Én is szeretem kicsit elhúzni a dolgot, de ez most már kezd nevetségessé válni.
– Előbb el kell pusztítanom a Dr. Petrie néven ismert emberi létformát.
– Oké, ha muszáj, hát muszáj. Akkor hát ugorjunk be elpusztítani Dr. Petrie-t. Hol találjuk meg ilyenkor, éjnek évadján?
Dr. Petrie szokás szerint késő estig dolgozott az irodájában. Mikor Karpagnon csendesen (maximális lopakodó üzemmódban) átcsusszant az ajtón, ott találta őt elterülve a székében, a háttámlára billenő fejjel. Olyan hangosan horkolt, hogy az asztalán maradt teáscsésze szinte rezgett bele. A csésze alatt Karpagnon néhány szétszórt papírt vett észre; a legtöbbjéhez egy fénykép is volt tűzve. Az összes Davidet, Karpagnon hologram-álcáját ábrázolta.
– Nos, mihez kezdjünk vele?- érdeklődött a Doctor – Olvasszuk meg? Zsugorítsuk össze? Randomizáljuk az atomstruktúráját? Fogalmam nincs, ez utóbbit hogy kell csinálni, de vagányul hangzik.
Karpagnon megint csak azon kapta magát, hogy vonakodik cselekedni. Mi ütött belé? Gyűlölte Dr.Petrie-t, jobban, mint bármely más élőlényt – pedig elég sok élőlényt utált.
– Miért gyűlölöd őt, Karpagnon?
Karpagnon habozott.
– Nevetségessé tett.
– Szerintem nem szándékosan csinálta. Segíteni akart. Ne felejtsd el, hogy ő azt hiszi, hogy te egy David nevű, disszociatív személyiségzavarban szenvedő kisfiú vagy, nem egy DeathBorg 400-as a Villengard fegyverműhelyeiből.
– David csak egy mese.
– Persze, hogy az. Tudom. De meglehetősen jól kidolgoztad az álcádat. Egy fiú, akit elhagytak a szülei, és mindenki kegyetlenül bánik vele… Nem hiszem, hogy Dr. Petrie nevetségessé akart volna tenni. Segíteni próbált, csak éppen fogalma sem volt, hogy the egy DeathBorg vagy – Biztos mindenkitől ezt hallgatod folyton.
– Nem számít. Nincs szükségem szánalomra. Bosszút fogok állni. Megsemmisítem.
– A te döntésed. Rajta, kezdődhet az olvasztás!
Karpagnonnak azonban ismét nem akaródzott megmozdulnia. Dr. Petrie pedig csak horkolt tovább, egyre hangosabban és hangosabban.
– Pontosan tudod, hogy mi ezzel a gond. – szólalt meg végül a Doctor – Már megint a stratégia. Ha elpusztítod Dr. Petrie-t, akkor felhívod magadra a figyelmet. Nem buktathatod le magad ilyen csúnyán. Így tehát újabb okos kompromisszumot kell kötnöd.
– Mi a javaslatod?
– Nos… az unalmas elpusztítósdi helyett mi lenne, ha valami olyasmit tennénk, amit az emberi lények aztán tényleg elviselni sem bírnak? Mondjuk… ha úgy csinálnál, mint én… rajzolj neki bajuszt!
– A bajuszrajzolás nem valódi bosszú. – felelte a DeathBorg 400-as, miközben a filctollért nyúlt.
Végre a főbejárathoz ért. Nem őrzik, konstatálta sötét elégedettséggel Karpagnon. A szabadságtól már csak néhány centiméter választotta el.
– Mire vársz? – kérdezte a Doctor a fülében. Karpagnon a kilincsért nyúlt. Habozott.
– Ne aggódj, minden csendes odakint. – mondta a Doctor – Sehol egy cyberman vagy egy dalek. Még csak egy Pamparam se.
Karpagnon megacélozta magát, és kinyitotta az ajtót. Tüdeje hideg levegővel telt meg. A fák között szél fújt, és távolabbról a forgalom zaját is hallani lehetett. Az égbolt felhőkkel volt tele, de kikandikált közülük a hold.
– Tüdő? – érdeklődött a Doctor – Hogy érted, hogy tüdő?
Karpagnon újabb lélegzetet vett. Olyan hideg! Ekkor vette észre, hogy vacog.
– Honnan lenne tüdőd, ha egy DeathBorg 400-as vagy? A DeathBorg 400-asoknak nincs is tüdejük.
Az egyik fal mellett egy macska osont el. Karpagnonra pillantott, és már el is tűnt szem elől.
A forgalom zaja halk sóhajtásként ért el hozzá; valahol egy vonat zakatolt, és a szél megborzolta Karpagnon haját.
A Doctor most lágyabb hangon szólalt meg:
– Csukd be azt az ajtót, David. A végén még halálra fagysz.
NEM! – üvöltötte Karpagnon elméje – Ez nem történhet meg!
Kilépett az éjszakába. Mezítelen talpán érezte a fagyos beton hidegét, pizsamáját vadul cibálta a szél. Megtorpant, és azon kapta magát, hogy lecövekelt egyhelyben. A rettegés nem volt része a programozásának, de most valahogy mégis érezte.
– Gyerünk, David. – mondta a Doctor – Most már érted, ugye? Tudom, hogy igen!
– Hagyj fel a hazudozással! – kiáltotta Karpagnon.
– Ha eleged van belőlem, David, miért nem veszed ki a fülhallgatót?
David a füléhez emelte a kezét. Aztán a másik füléhez.
– Nincs is fülhallgató.
– Ami viszont lényegesebb: vannak füleid. Miért lennének egy DeathBorgnak fülei, David? Egy DeathBorg tüdővel és fülekkel, hát miféle kiborg az ilyen?
– De hallom a hangod!
– Nem a füledben vagyok, David, hanem a fejedben. Te pedig nem egy DeathBorg vagy, hanem egy David Karpagnon nevű kisfiú, akinek réges-rég ágyban lenne már a helye.
– Nem igaz! A különleges Időúr-képességeiddel állítod le és teszed tönkre a rendszereimet!
– Akkor se tudnám, ha akarnám. Tudod, miért nem, David?
– A Doctornak köztudottan az átlagos halandókét meghaladó telepatikus képességei vannak!
– Ezt meg ki mondta neked? Hogyhogy ennyi mindent tudsz rólam? Kitől tanultad?
– Én… – Karpagnon elhallgatott, ahogy formálódni kezdett eméjében a szörnyű igazság – Én…
Nem lehet. Egyszerűen nem. De ahogy ott állt a hidegben és sötétben, belátta, hogy épp annyira igaz, mint bármi más. Még egyet szippantott a fagyos levegőből, majd hangosan kimondta:
– A tévében láttalak.
– Jó kis sorozat, ugye?
– Doctor Who.
– Igen, azaz! Az vagyok én. Persze nem hívhatom így magam a képernyőn. Fogalmam sincs miért nem, pedig olyan nagyszerű név!
– Te… nem vagy valódi.
– Nem, a szó szoros értelmében nem. De egyben tartottalak ma éjjel; ehhez elég valódi vagyok.
– Egy szereplő vagy… egy tévésorozatban.
– Igen, az vagyok. De igazából rendezni szeretnék.
David némán állt. Már alig érezte a hideget.
– Amúgy tetszik a zenéje? Engem mindig megrémiszt. Pamparam- pamparam, pam-param pam-pam…
– N…nem értem.
– Elég ijesztő egy hang, nem? Mindig felzaklat, mikor tudom, hogy nemsokára megszólal. Ezért van az, hogy a részek vége felé kiabálni kezdek.
– De hogy kerülsz a fejembe?
– Oda megyek, ahol szörnyek ellen kell küzdeni. Ma éjjel szörnyekkel harcoltunk, te meg én. Tudod, azt hiszem, ez a küzdelem áll a zene hátterében. A Pamparamok nem egyebek, mint a szörnyek hangja, de aztán jön a Vú-Húúú. Azt hiszem, a Vú-Húúú én vagyok, ahogy mentőakcióra indulok.
– Nem is tudsz megmenteni senkit. Csak egy mese vagy.
– Végső soron mind azok vagyunk. De tudod, David, hogy a mese micsoda? Eszme. És tudod, mi az az eszme? Egy gondolat, ami olyan hatalmas és okos, hogy tőled függetlenül is létezhet. Kiröppen a fejedből, át mások fejébe. Mint ahogy most én is a fejedben vagyok. Egyben tartalak. Sose kegyetlen, sose gyáva. Mindig a Doctor.
David felsóhajtott. Újra érezni kezdte a hideget. Visszanézett a házra, ami most hirtelen kellemes melegnek tűnt.
– Nem lesz könnyű – mondta a Doctor –, egyik része sem. Sosem lesz az. De én mindig ott leszek.
David visszaballagott a házba, fel az emeletre, és bebújt az ágyba.
Néhány órával később felébredt, és egy ideig mindenféléről elmélkedve bámulta a plafont.
– Néha nagyon megrémülök. – mondta aztán.
– Vú-Húúú – mondta a Doctor.
Eredeti szöveg: https://www.bbc.co.uk/blogs/doctorwho/entries/a094ba61-81b2-465b-9b87-2f509fe2a117
Oszd meg másokkal is!