POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
10dwep

A 10 legjobb különálló rész

Akik már találkoztak a sorozattal, de nem tudták rávenni magukat, hogy ennyi sok részbe belekezdjenek, vagy ha megpróbálták, de egy gyengébb indítóepizódba futottak bele, azok számára készült ez a lista, aminél elsősorban az volt a szempont, hogy olyan történetek kerüljenek bele, amik a sorozattól függetlenül is értelmezhetőek, és ezen belül is a legjobbak.

Blink (3.évad 10.rész)
42083829f7b663bb2108ce8e905c6551

Az időutazás egy bonyodalmas, zűrzavaros katyvasz, amiben minden és mindenki éppen akkor és ott van, ahol lennie kell. Nem csak a Doctor Who történetek egyik legjobbja, de az időutazós filmek közt is érdekes, a különleges módon gyilkoló idegen létformák, és a szereplők idővonalainak összekapcsolódása miatt. Nem csoda, hogy majd minden listán a tíz legjobb között szerepel, és mivel a Doctor és útitársa inkább csak mellékszerepet játszanak a történetben, akár egy teljesen különálló film is lehetne.

Vincent and the Doctor (5.évad 10.rész)
dwvvg

A festőt és műveit (még jobban) megszerettető rész, ami saját korában, egészen közelről mutatja be Van Gogh világgal való külső és belső vívódásait. Egy magára hagyott, sebesült idegen lény testesíti meg a depressziót és a magányt, miközben a hétköznapok folyamatos visszautasítással telnek. De vajon mire lenne elég ha a saját korában meg nem értett művész megkapná az őt megillető elismerést a munkásságáért, és mi történik ha sikerül legyőzni egy láthatatlan, vakon támadó vadállatot? A végén minden kiderül, mégis sok nagy kérdést hagy maga után az egyik legszebb Doctor Who epizód.

Heaven Sent (8.évad 12.rész)
doctorwhoimage4_758_427_81_s

Miután a Doctor elvesztette barátját egy különös helyre kerül, amiről meg kell tudnia hol van, mikor és miért. Személyre szabott börtön, kínzókamra, vallatóhely vagy maga a pokol, ahol már ő sem tudja mióta van fogva tartva. Soha el nem árult félelmei elől menekül egy középkori kővár mozgó folyosóin, ahol monitorok és kamerák veszik körül, és ahol minden teljesen automatizált. Lehetetlennek látszik kijutni onnan, hacsak nem kapják meg a Doctortól a választ, amit úgy tűnik el kell mondania, ha ki akar jutni. A Doctor azonban tudja, hogy mindig van egy másik út, meglehet több fájdalommal jár, és valamivel hosszabb.

Rosa (11.évad 3.rész)
rosa-jodie-finale másolata

A történelmet a legkisebb tettek épp olyan mértékben formálhatják, mint a legnagyobbak. Egy másik idősíkból érkező egykori elítélt most azon van, hogy ezeket megváltoztatva káoszt teremtsen, ezt pedig a Doctor és csapata próbálja megakadályozni, ami csak úgy lehetséges ha maguk is az események kiváltó okainak részeseivé válnak. Rosa Parks nem adhatja át a helyét a buszon, és minden ülésnek foglaltnak kell lennie. Ehhez azonban időutazóinknak olyat kell tenniük, ami ellenkezik az elveikkel és világnézetükkel, ami még akkor sem könnyű, ha tudják miért van erre szükség.

The Empty Child  – The Doctor Dances (1.évad 9. és 10.rész)

empty-child-doctor-who

A második világháborús történet, a blitz idején Londonban árván maradt gyerekek életbenmaradási stratégiáját mutatja be, miközben megmagyarázhatatlan dolgok történnek a sebesültekkel. A nem túl vidám események közepette nem is egy, hanem mindjárt két időutazó teszi sajátos humorával viccessé ezt a történetet, aminek a vége ezúttal még a vártnál is jobbra fordul, ennek ellenére a dupla epizód mindkét részének helye van a különálló történetek legjobbjai között.

Midnight (4.évad 10.rész)

4x10-midnight-doctor-who-1880068-946-528

Leszámítva a bevezetőt, ez egy egyhelyszínes történet és azon belül is ötvözi a sci-fi irodalom és a pszichothrillerek minden elemét. Úgy is kezdődik a jelenet, mint a legrövidebb horrorsztori  „Az utolsó ember a Földön a szobájában ült. És akkor kopogtattak az ajtón…” (Fredric Brown: És akkor kopogtak), csak itt megfordították az alaphelyzetet. Ezután válik egyre feszültebbé a cselekmény, a karakterek jellemvonásai fokozatosan bontakoznak ki, és végül meg kell hozniuk a nagyon súlyos döntést, aminek a Doctor ugyan úgy részese és elszenvedője lesz, mint a többi utas.

The Rings of Akhaten (7.évad 7.rész)
1506661617_maxresdefault

Az alapsztori és a látványvilág miatt kiemelkedő epizód, ugyanakkor megvannak az ezeket ellensúlyozó gyenge pontjai is, amiktől kedvünk lesz eltekinteni a hangulat miatt. Mindenféle idegen létforma, emberi és kevésbé emberszerű vagy égitestet öltő parazita istenség formájában megjelenik itt, a különleges bolygórendszert alkotó planéták egyikén, ahol az emlékek jelentik az értéket, ezzel fizetnek egymásnak és ősi istenségüknek mindenért. Előfordul azonban, hogy ez egyesektől nagyobb áldozatot követelne meg, mint amennyi elvárható.

The Impossible Planet – The Satan Pit (2. évad 8. és 9. rész)

Satan_Pit

Egy fekete lyuk körül pályára állt bolygón fogva tartva él valami vagy valaki, aki az idők kezdete előttről való, és most szabadulna onnan. Nem kérdés, hogy a Doctor lemerészkedik hozzá és szembe néz vele, bármiféle lény is legyen az, még akkor is ha maga a Sátán. De ki vagy mi valójában az ősgonosz? Egy félelmetes, hatalmas fenevad, vagy egy eszme, ami bárkiben testet ölthet?

The Return of Doctor Mysterio (2016. karácsonyi különkiadás, 10. évad 0.rész)
Doctor-Who-Return-of-Doctor-Mysterio-768045

A karácsonyi különkiadások néha kapcsolódnak az előzményekhez, de van hogy teljesen különálló részek, és sosem tudhatjuk előre, hogy a végkifejlet mennyire lesz szomorú, megható vagy mindkettő egyszerre. Erről a részről leginkább az mondható el, hogy kedves és vicces. A véletlenül szuperképességekre szert tett képregényrajongó kisfiú felnőttként igazi álarcos hősként segít a bajbajutottakon, miközben hétköznapi emberként próbálja meghódítani élete szerelmét, aki természetesen újságíró. Mellesleg idegenek szállják meg a Földet, a Doctor nem érti miért nem ismerik fel Supermant a szemüvege nélkül, fontos szerepet kap egy kisbaba, és egy szintén kopasz útitárs a nélkülözhetetlen beszólásaival.

Oszd meg másokkal is!