POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
p084778y

Chris Chibnall a kétrészes fináléról ad néhány infót

SPOILER. Ez a cikk a publikálásának pillanatában spoilereket tartalmaz. Chris Chibnall, a showrunner beszél arról, hogy mit várhatunk a következő kettő részben – ami egyben a 12. évad fináléja is. Ez a cikk az eredeti cikk egy magyr összefoglalója, nem pontos fordítás. Az eredeti ide kattintva található meg.

Mit várhatunk a lezáró két részben?

Ahogy azt a részek címei is sugallják: Cybermen. Az hagyján, hogy cybermen, de egyenesen több féle-fajta is meg fog jelenni. A rész a jövőben, egy messzi bolygón fog játszódni, ahol az utolsó emberi túlélőket vadásszák le éppen a Cybermen-ek, és azok katonái.

Többek között a klasszikus formájában is megjelennek majd az ellenségek, de lesz egy új, eddig még nem látott formája is. Chris arról beszél az interjúban, hogy fontos megtartani az eredeti történetet, és mindig a történet az első, ami nem más, mint hogy a Cybermen-ek emberekből lettek, és mégis az emberekkel állnak hadban – innen jött az egész ötlet.

Mit érez a 13. Doctor?

Még mindig emlékszik Bill Pottsra, aki ugye Cybermenné változott. Chris pedig még emlékszik arra, hogy 1982-ben, 12 évesen látta, ahogy Adric meghalt még mikor még Peter Davison volt a Doctor. Nem biztos benne, hogy akárcsak ő vagy a Doctor teljesen felépült ezekből a traumákból. Úgyhogy a Doctor tisztában van a veszélyekkel, és természetesen aggódik, hogy mi fog történni.

Ha már Doctor…

Láűtni fogjuk többek között Jo Martin Doctorát. Legalábbis Chris azt állítja, hogy akik reménykednek, hogy pár választ kapnak a Timeless Child részben látotakkal kapcsolatban, azok jól teszik, hogy reménykednek. És ennek természetes kapcsolódási pnotja, amikro a Master az első részekben azt mondja a Doctornak, hogy minden hazugság, amit eddig tudott.

Captain Jack?

Chris összességében annyit mondott, hogy reménykedhetünk, hogy valaha találkozik a 13. Doctorral. Ő személyesen hiányolta a karaktert a sorozatből, energiadús, élvezetes karakter, ezért került szerepeltetésre.

Három szóval az évadzáró

“Massively game-changing!” – Hatalmas változások!

Még van pár érdekesség az interjúban, de mi ennyit találunk rövidtávon fontosnak abból, amit elmondott. Izgatottan várjuk a befejező rész-párost!

Oszd meg másokkal is!

Szerző:

Emphus

Email: admin {csiga} doctorwhohungary {ponty} hu