POLICE
PUBLIC
CALL
BOX
1-8-1

Új Doctor Who 1.8

Az új Doctor Who sorozatról részenként

1.8 Father’s Day (Apák napja)

Vigyázz mit kívánsz! Mondja a Doctor, és elviszi Rose-t apja halálának időpontjára. Oda-vissza pörgetik az időt, amivel Rose-nak nem csak az első döntését sikerül megváltoztatnia, de a második alkalommal apja halálát is megakadályozza, később pedig  kisbabakori önmagával is fizikai kapcsolatba kerül.

Olyan szabályokat sértenek ezzel, mint a Blinovitch féle korlátozó effektus, ami az időutazással kapcsolatos kitalált elvek egyike: Az időutazó nem módosíthatja korábbi tetteit, és nem érintkezhet különböző időkből való önmagával.

Mindeközben az autó, ami miatt Rose apjának meg kellett volna halnia, továbbra is körbe-körbe száguldozik az úton, a semmiből előbukkanva majd eltűnve. Nem is nagyon lehet csodálkozni azon, hogy az ilyen események feltűnést kelthetnek tér-időn innen és túl.

Reapers (Kaszások)

Az időben történt zavarokra, paradoxonokra vadásznak, a tér-időn keletkezett sebeket fertőtlenítik, ebben a részben úgy, hogy embereket tüntetnek el a föld színéről. Vörös szemű, szárnyas lények, akiknek a mellkasukon van a szájuk, és a farkuk vége kaszára hasonlít.

reaperKicsoda a Doctor?

A Doctor, miközben a világvége kellős közepén próbálja menteni a menthetetlent, elbeszélget a menyasszonnyal és a vőlegénnyel:

– Meg tud menteni minket? …  Nem tudom, hogy mi ez az egész, bár azt igen, hogy mi nem vagyunk fontosak.

– Ki mondta, hogy nem fontosak? Annyi helyen jártam és annyi mindent csináltam már amit el sem tudnak képzelni, de… maguk ketten… egy utcasarkon, éjjel kettőkor… aztán taxival vitte haza… Nekem sosem volt ilyesmiben részem. Igen! Igyekszem megmenteni magukat.

Helyszín

Rose azt mondja az apja nem messze halt meg az otthonuktól, a Jordan Road-on. Valójában ezt a jelenetet is Cardiffban (Loudoun Square, Butetown) vették fel, egészen pontosan a 19.B és a 20. sarkán, ahol most egy étterem üzemel. A jelenetben az épület ablakát bedeszkázták, a falon végig plakátok vannak. Az egyik Energize feliratos, mosolygós képen látható a BAD WOLF firkálmány.

1-8-2

A megváltozott múlt és az ok-okozat

Rose azért ment vissza az időben, hogy az apjának ne kelljen egyedül meghalnia. Ha a módosult történet szerint az apja nem egyedült halt meg, miért fog visszamenni Rose?

Oszd meg másokkal is!