Újabb lélekemelő történet érkezik a Doctor Who stábjától. A szerzője Joy Wilkinson, aki a The Witchfinders (11. évad, 8. epizód) forgatókönyvét is írta.
Joy Wilkinson: Egyszerű dolgok
Graham nem rajongott a bakancslistákért. Nem akart kipipálni dolgokat, mintha már odáig jutott volna, hogy elege legyen belőlük; és azt is tudta, hogy ha a sötétség fenyegette, az apró dolgokban – mint a kerti madarak nézegetése, Grace békás dísztárgyainak leporolása, és a távirányító elrejtése Ryan elől – is éppen annyi vigaszt talált, mint a Mars hegyeiről való bungee jumpingban.
Azonban mikor a Doctor felajánlotta neki a lehetőséget, hogy elviszi bárhová és bármelyik időbe, ahová csak menni akar, pontosan tudta, mit kérjen. Egy aprócska dolog, de mégis a legnagyobb – egy kis barátságos labdakergetés a West Ham legelső kupagyőztes csapatával.
Évek óta álmodott erről. Egy rövidke kiruccanás 1964 dicsőséges napjaiba, hogy földre vihesse Bobby Moore-t. Graham készen állt arra is, hogy arccal a sárban landoljon. Megtiszteltetés és kitüntetés lett volna.
De ez egyszerűen csak… rohadtul tipikus volt!
– Ez a TARDIS utál engem! – esett kétségbe Graham.
A TARDIS egy zajos és mocskos gyárépület sarkában materializálódott, és még csak a közelében sem volt Bobby Moore-nak.
– Furcsa. – jegyezte meg a Doctor a szónikus csavarhúzóra pillantva.
– Nem, egyáltalán nem az! Pontosan olyan, amilyenre számítottam. Mindig is ilyen volt, amióta csak (mintegy személyes kritika gyanánt) mindig magammal hoztam a saját párnámat. Már próbáltam elmagyarázni… memóriahab…
– Azért furcsa, mert a megfelelő helyen vagyunk. – sikerült közbevágnia a Doctornak – West Ham, 1896. Április 20, hétfő.
– 1896-ban már létezett a West Ham? – kérdezte Yaz, Graham kedvéért megpróbálva némi érdeklődést tanúsítani a futball iránt.
– A hely valószínűleg igen, de a focicsapat nem. – mondta Ryan, aki amennyire csak tudta, igyekezett elengedni a füle mellett Graham West Hamről megosztott fölösleges információit, de azért akaratlanul is megjegyzett néhány dolgot.
– Nem… álljatok meg egy kicsit… – kapott levegő után izgatottan Graham, és szemei felragyogtak – Figyeljetek!
Megpróbálták, de nem volt egyszerű bármit is meghallani a gyár KLANK-KLANK-KLANK zakatolása mellett.
– Ez egy vasgyár! Ezért hívták a csapatot először Temzei Vasművek FC-nek. Ezért hívják őket Hammereknek, vagyis Kalapácsoknak! – most már Graham szíve zakatolt.
– Nem a Ham miatt hívják őket Hammereknek? – kérdezte Yaz.
Graham lesújtó pillantást vetett rá, de hamarosan ismét felragyogott az arca, mikor belehasított a felismerés:
– Nem mondtam, hogy melyik kupa, igaz? Ezért a Barking elleni legelső döntőhöz hozott minket a TARDIS – a Jótékonysági Kupára! A mindent eldöntő mérkőzés két döntetlen után. Ma nyerjük a legelső serlegünket 1:0-ra, a legeslegelső szezonunkban!
– Halkabban, Nagypapa! – figyelmeztette Ryan – Ha a játékosok itt vannak valahol, nem akarod elárulni nekik! Ha balszerencsét hozol rájuk, és kikapnak, azzal a klub egész történetét megváltoztatod!
– Itt játszottak a Vasgyárban? – kockáztatta meg egy újabb lesújtó pillantás begyűjtését Yaz, de Graham most már túl lelkes volt ahhoz, hogy rendreutasítsa.
– Nem, de itt dolgoztak, szóval biztosan játszanak még egy utolsót, mielőtt elindulnának a meccsre. Oké, visszavonom, amit korábban mondtam — legszívesebben megcsókolnám azt a TARDIS-t! Charlie Dove-val fogok együtt edzeni!
– Vagy nem. – a Doctor hirtelen elkomorodott. – Mit gyártanak itt, Graham?
– Többnyire hajókat. Temzei Vas- és Hajógyári Művek, ha nem csal az emlékezetem.
– Hadihajókat?
– Így van! A Haditengerészetnek; és más országoknak is…
– Földönkívülieknek, mondjuk?
Graham döbbenten bámult a Doctorra. Mindannyian így tettek. Ez nem tréfa volt. Egy méretes ajtóig követték a szónikus csavarhúzó által fogott nyomot, amely egy hatalmas műhelybe vezetett. Helyesebben vezetett volna, ha nem lett volna zárva. Egy csapatnyi fiatalember álldogált odakint, egy labdát szorongatva. Graham elnémult, akár egy félénk kisgyerek. A Doctor még mindig gondterhelt volt – ahogy a fiatalemberek is.
– Sikerült kizáratni magunkat? – kérdezte az, amelyiknél a labda volt– Az az egyetlen üres hely! Be kell jutnunk gyakorolni, de a főnök nem engedi valami rangos ügyfél miatt.
Az egész csapat őket méregette, gyanúsnak találva az idegeneket, akikre látszólag illett a “rangos ügyfél” leírás.
– Ne aggódjatok, nekünk is van velük némi elszámolnivalónk! Csak egy kicsit várjatok, egy percbe sem telik … – a Doctor szónikus csavarhúzójával kinyitotta a zárat, és becsusszant a nyíláson.
Yaz és Ryan követték. Graham utoljára maradt; nem bírta levenni a szemét a hőseiről. Még mindig nem mert megszólalni, mert attól félt, hogy csak nyökögne.
A hatalmas terem teljesen üres volt, egészen addig, míg a Doctor láthatóvá nem tette azt, amit a percepciós szűrő eltakart: egy behemót űrhajót. Vasból volt, akár egy első világháborús csatahajó, de alakja egészen más: az intergalaktikus térhez és nem tengerjáráshoz szerelték fel. Mindkét oldalán lövegtornyok meredeztek, készen arra, hogy idegen fegyverekkel pakolják meg őket. Legalább száz löveg…
– Galaxis osztályú drakóniai csatahajó. – súgta rémülten a Doctor – Korai modell, de arra tippelek, hogy még vagy hét évszázad, mire az emberek ellen is bevetik. Nem is tudtam, hogy már találkoztatok velük.
Mielőtt még a többiek rávehették volna, hogy emészthetőbb formában tálalja a dolgot, kinyílt egy másik ajtó, és egy öltönyös férfi lépett be rajta, egy magas, zöld ruhát viselő, hüllőszerű humanoid nő kíséretében. A csapat segítség nélkül is kikövetkeztette, hogy a főnököt és a rangos ügyfelet látják, aki egyáltalán nem örül, hogy a csatahajója körül szaglásznak. Mielőtt a drakóniai hadat üzenhetett volna, a Doctor máris készen állt a következő húzásával, és ezúttal még csak füllentenie sem kellett:
– Reggelt! Én vagyok a Doctor! A tizenötödik Császár drakóniai nemesi rangot adományozott nekem. Igazán semmi szükség a hajlongásra, csak azt az egyet mondd meg nekem, mi a csudáért építtetsz csatahajót a Földön?
A drakóniai elfintorodott, de elfogadta az állítást, és egyszerűen csak annyit mondott:
– Hol máshol építtessük? A mi civilizációnk túl fejlett ahhoz, hogy a népünk ilyen alantas munkát végezzen. A szakembereink majd telepítik a fejlett technológiájú fegyverzetet, de az ilyen elemi feladatokat jobb inkább a kezdetleges fajokra hagyni. Gazdasági szempontból mindkét fél számára ez a logikus lépés.
A főnök elvörösödött a “primitív” minősítés hallatán, és igyekezett megőrizni a méltóságát:
– Miért ne jönne ide? Mi vagyunk a bolygó legjobb hajóépítői, és a csőd szélén állunk. Inkább elvállalok bármilyen megbízást, amit lehet, mintsem éhezni hagyjam az embereinket.
A csapat arra számított, hogy a Doctor majd alaposan lehordja ezt a kettőt, és a fejükhöz vágja, hogy egy nap ezt a hadihajót majd az emberiség ellen vetik be, hogy bárki ellen rossz dolog csatahajókat használni, és hogy az embereket nem lehet feláldozni és kihasználni, csak mert egy birodalom meglobogtatott egy nyomorult csekkfüzetet… Ám a Doctor látta, hogy a főnök törődik az embereivel, és hogy a drakóniai csak egy beszerzéssel foglalkozó hivatalnok; és azt is, hogy a hadihajókat mindig a szegényebb világok építik, és a gazdagabbak használják egymás elpusztítására. Ez a szép nap egy csapásra zuhanórepülésbe váltott át; a Doctor érezte a sötétség fenyegetését, és így szólt:
– Briliáns! Teljesen logikus… azt leszámítva, hogy elhoztam Graham barátomat, hogy játszhasson egy barátságos meccset az odakint várakozó fiúkkal, úgyhogy volnátok szívesek beengedni őket tizenöt percre? Ha újra bekapcsoljátok a percepciós szűrőt, még nézni is maradhattok.
Graham sosem tudta meg, hogy a tizenötödik Császár kitüntetése vagy csak a hűvös, tekintélyt parancsoló hang, amelyen ezt előadta, győzte-e meg őket, de mire észbe kapott, a hajó eltűnt, a drakóniai öltönyös férfivá változott, és szólt a síp; ő pedig ott focizott Charlie Dove-val és a többi sráccal, körbe-körbe rugdosva a labdát a hatalmas műhelyben, miközben Yaz és Ryan úgy helyezkedtek, hogy a játékosok ne tudják eltalálni a hajót.
A Doctor a drakóniaival együtt nézte őket, úgy kommentálva az eseményeket, hogy érthetővé tegye az alapvető szabályokat (a lest is beleértve), mindezt jó adag szenvedéllyel; így mire lejárt az idő, már elő volt készítve a terep.
– Elkérhetem? – azzal megállította az egyik lepattanót, és odarúgta a labdát a drakóniainak, aki kíváncsian vette fel.
– Milyen egyszerű tárgy – mondta a nő, helyesebben a férfi, akinek a rangos ügyfél álcája mutatta – , és mégis milyen lenyűgöző. Elvihetném magammal, hogy megmutassam a Császárnak?
Charlie Dove tiltakozni akart, ahogy a szuvenírben reménykedő Graham is, de a Doctor megintcsak megelőzte őket:
– Természetesen. Sosem tudhatod, talán több népet győztök le majd vele, mint egy hadihajóval.
Elvigyorodott, ahogy Graham is, aki rájött, mire megy ki a játék. Biztosította Charlie-t, hogy a csapat a szerencsehozó labda nélkül is boldogul majd, és helyette nekik adta a West Ham – kitűzőjét.
– West Ham FC? Jó kis csapatnév! – jegyezte meg Charlie – Milyen kár, hogy már foglalt.
– Nem az… még. Én… ööö… én találtam ki. Használhatjátok, ha akarjátok. – dadogta Graham, miközben az első Hammerek köszönetet mondtak neki, és elindultak a meccsre – hogy megnyerjék a kupát.
– Köszönöm! – rikkantotta Graham a TARDIS-ban, a TARDIS-nak, a Doctornak, az univerzumnak és minden másnak címezve, ami vagy aki lehetővé tette, hogy ő keresztelhesse el a kedvenc csapatát.
Kinek kellett bakancslista, mikor az élet egy hétfő reggelen is ilyen fordulatos és meglepő tudott lenni?
A Doctor mosolygott. Nem hitte, hogy egy barátságos meccsel meg lehet menteni a Földet, de néha a legegyszerűbb dolgok voltak a legnagyszerűbbek. Mint például a kedvenc faja, vagy azok a gyönyörű, tökéletes gömbök, melyek a pályán pattogtak vagy naprendszerekben keringtek. Ha volt valami, amit megtanult a jövőről, múltról és jelenről, az az volt, hogy igazából sosem tudhatta, mi történik majd a következő pillanatban. Ezért is győz mindig a remény.
A szöveg fordítás. Eredetije ITT található.
Oszd meg másokkal is!